Aktualitások

BRIDGES_Szakmai tanulmányút Finnországban – KANTOLA jó gyakorlat

A Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület (PBN) részvételével működő, BRIDGES elnevezésű nemzetközi együttműködés keretében számos ún. „jó gyakorlat” került összegyűjtésre.

Ennek kapcsán 2018. április 09-10-11-én hattagú magyar delegáció látogatott Finnországba, a Woodpolis faipari klaszter tevékenységének megismerésére.

A KANTOLA régióba utazó magyar küldöttséget a Soproni Egyetem, a FALCO Bútoripari Klaszter, a Pannon Fa- és Bútoripari Akkreditált Innovációs Klaszter (PANFA), illetve a PBN képviselte.

A találkozón a résztvevő felek részletesen bemutatták szakmai kompetenciáikat, jövőbeli fejlesztési terveiket, illetve a résztvevők közötti együttműködési lehetőségekről is szó esett. A látogatás során a résztvevők lehetőséget kaptak a klasztert alkotó vállalkozások működés közbeni megtekintésére is.

A magyar delegáció számára példaértékű volt, ahogy a finn térségi gazdasági szereplők és a helyi közigazgatási vezetés együttműködése nyomán a helyi alapanyagokra, munkaerőre és szellemi potenciálra épülve ilyen erős szakmai hálózat alakult ki.

Jövőbeni cél, hogy a barátságos, közvetlen vendéglátókkal – a nagy távolság ellenére – közös együttműködési lehetőségeket dolgozzanak ki a résztvevők.

Még több információ a BRIDGES projektről: https://www.interregeurope.eu/bridges/

 

„A projekt az Interreg  Europe Programban az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával valósul meg."